Monday, December 11, 2017

(Lovasok.hu)

 

A hölgyversenyzők aratták le a babérokat a Nemzeti Vágta soproni előfutamán a gyengébbik nem képviselői szerezték meg a fővárosi döntőbe kvalifikáló első két helyet. A legnagyobb magyarnak emléket állítva, értékközvetítő és hagyományteremtő szándékkal rendezték meg augusztus 25-én, a soproni Brandmajor Lovasudvarban a Széchenyi Vágtát. Tíz település - Alsóörs, Badacsonytördemic, Csetény, Fehértó, Kajárpéc, Kapuvár, Lövő, Maglóca, Pinnye és Sopron - lova és lovasa állt rajthoz a nagy melegben.
A lovasokat Oszter Alexandra színésznő vezette fel, aki maga is a lovassport szerelmese. Mint mondta, nem versenyző típus, szerinte erre születni kell, ő inkább hobbilovasként éli mindennapjait harmóniában a természettel. A közel háromezer nézőt vonzó Széchenyi Vágtán a több, mint tíz éve lovagló Gazdag Daniella határozottan utasította maga mögé a mezőnyt. Kapuvár fiatal lovasa azért is örült az első helynek, mert Bob Herceg Boszorka nevű lova teljesítménye még őt is meglepte. Második helyen a Csetény színeiben induló Fodor Melinda ért célba Mani nevű lova nyergében. Ezzel az eredménnyel ők ketten, illetve a rendező jogán Sopron lovasa lehet ott a szeptember 15-16-i Nemzeti Vágta versenyen. A futamokat színes családi programok egészítették ki: a lovasbemutatók mellett a gyerekek futószáron kipróbálhatták a lovaglást, valamint főzőversenyt is rendeztek.